„Örülök, hogy az elképzeléseimnek megfelelő végeredmény született! Büszke vagyok az új honlapra és arra, hogy a vállalkozásomat ezzel is fejleszteni tudtam.”
Jahromi-Józsa Berta, ügyvezető
A Granada Nyelviskola irigylendő céltudattal dolgozik a spanyol nyelv oktatása területén, ugyanis csakis kizárólag spanyol nyelvet tanítanak. Berti, a vállalkozás vezetője azt szerette volna elérni, hogy a honlap tükrözze a vállalkozása színvonalát, vizuálisan jobb élményt nyújtson és könnyebbben navigálható legyen. Mivel marketingvonalon talált ránk, így még nagyobb lendülettel kezdünk bele a munkába, mert mint mindig, szerettünk volna bizonyítani.
Ezekkel járultunk hozzá
– Koncepció, webes arculat – tartalmi struktúra, – tartalomfejlesztés, szövegírás, – komplett szerkesztői munka, – keresőbarát funkciók, – tartalomkezelő rendszer, – marketinges üzenetek és vizualitás, – online szintfelmérő megvalósítása, – MiniCRM integrálása
Nagyszerű, letisztult megjelenéssel
A vállalkozáshoz olyan honap illik, amelyik alátámasztja a vállalkozás céltudatát. A spanyol nyelv kizárólagos tanítása olyan pozícionálás, amelyet csak kevés nyelviskola lép meg. Ezért rögtön magunkénak éreztük a feladatot, és örömmel tekintettünk egy olyan együttműködés elé, amely során minden pillanatban pontosan értettük egymás érveit, látásmódját. Az elkészült honlapot példaértékűnek érezzük. Nem csak a marketinges fordulatok vannak otthon a weboldalon, de számos remek funkció helyet kapott. Ilyen a MiniCRM integráció, amivel a honlapról indított érdeklődéseket azonnal és automatikusan rögzítjük az ügyfélkezelő rendszerben.
A 100 kérdéses online szintfelmérő kidolgozása remek újjgyakorlat volt. A bekapcsolt online chat segítségével az ügyfélszolgálat azonnali válaszokat ad az érdeklődők számára. 3d virtuális túra segítségével pedig mintha csak tényleg ott lennénk a nyelviskolában. Bárki szétnézhet a helyszínen.
A honlap témakörei
Először a nyelvtanfolyamok információs oldalait építettük fel, hiszen ez a legfontosabb tájékoztató része a honlapnak. Minden nyelvtanfolyam aloldalra felkerült a jelenkezés módját bemutató információ, üzenetküldő form és egy hotlink a szintfelmérőhöz. A közösségi történéseket leíró részek bemutatják a nyelvi táborok és a Spanyol Klub hangulatát. Videókkal, hírekkel és egyéb bemutató részekkel kiegészítve komoly tartalom került a honlapra, amely így fajsúlyos, vonzó felületet nyújt az internetes érdeklődők részére.
Élőben is megnézheted!
Így készült a weboldal
A weboldal tulajdonképpen a korábbi honlap alapján készült, annak tartalmait azonban teljesen újrastruktúráltuk. Új ruhát kapott, új a tördelés és a komplett struktúra. A korábbi honlapból csak a főbb témairányokat tartottuk meg, egyébiránt teljesen újraépítettük. Egyes aloldalakat teljesen önállóan fogalmaztunk meg.
A főbb üzenetek, és a képanyag tekintetében is megújult a weboldal. A honlap a statikus elemek mellett videók elhelyezésére is kiváló lehetőséget nyújt, akár a blogban vagy bármelyik aloldalon.
A szükséges képanyag e-mailben érkezett, illetve dropbox, google drive megosztással bocsátották rendelkezésünkre a szükséges fotókat és dokumentumokat. Egyes vállalkozások ügyesen kezelik ezeket az online fiókokat. Ebben az esetben a korábban elhelyezett dokumentumokat már nem kell újra elküldeni, egyszerű megosztással rendelkezésre állíthatók.
A weboldal felépítése témakörönként zajlott. Kezdéskor megbeszéltük, milyen témák lesznek, és sorban haladtunk. Partnerünk ezért mindig tudta, hogy éppen milyen részeken dolgozunk és azzal is tisztában volt, hogy azok mikor készülnek el. Addig felkészülhetett a következő fordulóra a saját dolgaival. Két fázis között egyeztettünk, illetve pontosítottuk a tartalmakat.
Az eredmény
– Reszponzív megjelenés a mobilos közönség felé
– A honlap bizalmat és imázst épít, s ez jól érezhető
Ehhez egyszer sem találkoztunk személyesen. Kizárólag telefonos és skype útján kommunikáltunk, Egyfajta telekonzultációk formájában. A honlap használatának betanítása is skype kapcsolattal működött. Megosztottuk irodai gépünk képernyőjét a skype kapcsolaton keresztül, így képpel, hanggal egyszerű a betanulás.